Egy spanyol domonkos szerzetes úgy térített meg ezreket az Újvilágban, hogy alig beszélte a helyiek nyelvét.
János Lajos már gyermekként a szentek életét olvasta, és komolyan vette a hitet. Fiatalon jelentkezett a domonkos rendbe, de gyenge egészsége miatt többször elutasították.
Végül felvették. Szigorú önfegyelemben élt, sokat imádkozott, tanult és másokat szolgált. Hamarosan újoncmester és közkedvelt prédikátor lett.
Egy Amerikából érkezett bennszülött beszámolója annyira megérintette, hogy misszionáriusnak jelentkezett. 1562-ben hajózott át a mai Kolumbia és Venezuela területére.
Három éven át indiók között élt. Bár nehezen tanulta nyelvüket, szeretetével és példájával emberek ezreit nyerte meg Krisztusnak. A hagyomány szerint mintegy 15 000 embert keresztelt meg.
Nemcsak az Evangéliumot hirdette, hanem kiállt a bennszülöttek méltóságáért is. Ellenezte, hogy a telepesek kihasználják és embertelenül bánjanak velük.
Később visszatért Spanyolországba, ahol szerzetesi vezetőként, lelki tanácsadóként és számos szent barátjaként szolgált tovább.
Élete végén egy rövid imában foglalta össze mindazt, amiért élt.
„Úr Jézus Krisztus, bárcsak meghalnék a szereteted iránti szeretetből, Érted, aki az én szeretetem iránti szeretetből meghaltál a kereszten.”
Másnap, 1581. október 9-én meghalt. Később szentté avatták, Kolumbia egyik fő patrónusává pedig külön is kijelölték.