Egy kilencéves rabszolgalányból lett olyan nővér, akit ma az egész világ a megbocsátás példájaként tisztel.
Gyermekkorát Dárfúrban boldog családban élte, mígnem rabszolga-kereskedők elrabolták. Annyi szenvedés érte, hogy még a saját nevét is elfelejtette, ezért kapta a Bakhita nevet, ami azt jelenti: "szerencsés".
Többször adták-vették, megverték, megkínozták, testét maradandó hegekkel jelölték meg. Éveken át embertelen bánásmódot kellett elviselnie.
Végül egy olasz diplomata vásárolta meg, aki emberséggel bánt vele. Olaszországban először tapasztalhatta meg, milyen szabadnak lenni.
Amikor lehetősége nyílt visszatérni korábbi gazdáihoz, nemet mondott. A bíróság kimondta, hogy szabad ember, ő pedig úgy döntött, Istennek szenteli az életét.
Kanossziánus nővérként több mint negyven éven át szolgált egyszerű munkákkal, mosollyal és kedvességgel. A környéken mindenki csak szeretettel emlegette a "fekete anyát".
Élete végén megkérdezték tőle, mit tenne, ha újra találkozna azokkal, akik elrabolták és megkínozták.
„Letérdelnék, és megcsókolnám a kezüket. Mert ha ezek nem történtek volna meg, ma nem lennék keresztény és szerzetes.”
1947-ben halt meg. 2000-ben II. János Pál pápa szentté avatta. Ma Szudán védőszentje és a megbocsátás egyik legmegrendítőbb példája.