1945 nagypéntekén fegyvertelenül állt a rábízott emberek elé, hogy megvédje őket. A golyók őt találták el.
Erdélyi főnemesi családban született, mégis egyszerű életet választott. Már gyermekkorától pap szeretett volna lenni, és egész életét Istennek és az emberek szolgálatának szentelte.
Gyulai plébánosként, majd győri püspökként különösen a szegényeket, a betegeket és a nélkülözőket segítette. Amit csak lehetett, másoknak adott.
A második világháború alatt üldözötteket bújtatott, zsidó családokat mentett, és nyíltan tiltakozott az embertelenség ellen, akkor is, amikor ezért komoly veszély fenyegette.
Amikor 1945 húsvétja előtt a Püspökvár pincéiben több száz menekült keresett menedéket, ő éjjel-nappal velük maradt, és személyesen próbálta megvédeni őket.
Nagypénteken részeg katonák fiatal nőket akartak elhurcolni. Apor Vilmos eléjük állt, és távozásra szólította fel őket. Ekkor rálőttek.
„Köszönöm a jó Istennek, hogy ilyen nagypénteket adott!”
Súlyos sebesülten sem a támadóit hibáztatta, hanem értük is imádkozott. Szenvedéseit híveiért, Magyarországért és az egész világért ajánlotta fel.
„Legyenek hűek az Egyházhoz! Hirdessék bátran az evangéliumot!”
Húsvéthétfőn, 1945. április 2-án halt meg sérülései következtében. A hívek már akkor vértanúnak tekintették. II. János Pál pápa 1997-ben avatta boldoggá.