Az egyiptomi pusztaságban élő szerzetes, aki a csend, a mértékletesség és az irgalmasság bölcs tanításával vált a korai szerzetesség egyik legnagyobb hatású alakjává.
Poimen már fiatalon az egyiptomi Szketisz pusztájába vonult, ahol a korai szerzetesek szigorú, imádságos életet éltek, Szent Makariosz közelségében.
Amikor a mazikok rabló nomád törzsei feldúlták a térséget, a szerzetesek szétszóródtak, Poimen testvéreivel együtt menekülni kényszerült.
Terenuthében telepedtek le, ahol szigorú, de rendezett közösségi életet alakítottak ki: váltakozott az imádság, a munka és a Szentírás olvasása.
Poimen egyszer így emlékezett: mindent, amit kaptak, hálával elfogadtak, nem vágytak többre, és békében éltek egymással.
Aszkézise szigorú volt, gyakran böjtölt, mégis a mértékletességet és a „királyi utat” tanította testvéreinek a túlzások helyett.
Tanításaiban hangsúlyozta: nem a test elpusztítása a cél, hanem a szenvedélyek legyőzése és a szív megtisztítása.
„Nem azt tanultuk, hogy testünket öljük meg, hanem a szenvedélyeinket.”
Irgalmassága is példamutató volt: a gyengéket nem elítélte, hanem megértéssel és szeretettel fordult feléjük.
Életét a csend, az alázat és a Szentírás szeretete határozta meg, és tanításai a későbbi szerzetesi hagyomány alapjává váltak.