Loyolai Ignác egy baszk nemesi lovagból lett szerzetesalapító, akit egy súlyos háborús sérülés, majd a lelki megtérés teljesen Isten szolgálatába fordított, és megalapította a Jézus Társaságát.
1491-ben született egy baszk nemesi családban, és fiatalon katonai pályára készült, ahol dicsőségről és világi sikerről álmodott.
1521-ben Pamplonánál egy ágyúgolyó súlyosan megsebesítette, ami véget vetett katonai karrierjének, és hosszú lábadozásra kényszerítette.
Gyógyulása alatt csak vallásos könyvek voltak elérhetők számára, amelyek fokozatosan elindították lelki megtérését és belső átalakulását.
Ekkor tapasztalta meg először, hogy a világi vágyak üresek, míg az Istennek adott élet tartós békét és örömet ad.
Zarándokként Rómán és a Szentföldön keresztül próbált teljesen Istennek élni, majd felismerte, hogy tanulnia kell, ha mások lelkét is segíteni akarja.
Párizsban társakat gyűjtött maga köré, köztük Xavéri Ferencet, és közösen letették a szegénység és az evangéliumi szolgálat fogadalmát.
„Omnia ad maiorem Dei gloriam.”
Ez lett életének vezérelve: mindent Isten nagyobb dicsőségére tenni, imában, munkában és a lelkek szolgálatában egyaránt.
1540-ben pápai jóváhagyással megalapította a Jézus Társaságát, amely a katolikus megújulás egyik legfontosabb rendje lett.
Haláláig rendjét vezette, miközben a jezsuiták világszerte terjesztették a hitet és az oktatást, és az egyház megújulásának meghatározó erejévé váltak.