Paolai Ferenc egy calabriai remete volt, aki aszkézisével, csodáival és rendalapító tevékenységével egész Európára hatást gyakorolt.
1426-ban született Paolában, egy dél-itáliai városban. Már fiatalon a szerzetesi élet és a teljes önátadás vonzotta.
13 évesen ferences kolostorba lépett, de két év után visszavonult a világtól, mert még radikálisabb, remetei életre vágyott.
Egy tenger fölötti barlangban kezdett élni imádságban, böjtben és teljes önmegtartóztatásban, amely hamar sokak figyelmét felkeltette.
Követői miatt közösséget alapított, amelyből később a minimita rend nőtt ki, szigorú, de szeretetre épülő szabályokkal.
Csodákat tulajdonítottak neki: betegeket gyógyított, vizet fakasztott, és a szükséget szenvedőkön segített.
VI. Sándor, IV. Sixtus és II. Gyula pápák is kapcsolatban álltak vele, rendje pedig kiváltságokat és megerősítést kapott.
XI. Lajos francia király halálos betegen hívta magához, de Ferenc nem ígért gyógyulást, csak lelki felkészítést a halálra.
„Padre Antonio, melegedj egy kicsit a szeretet tüzénél, arra van igen nagy szükséged!”
1507. április 2-án halt meg Franciaországban, kolostorában. 1519-ben a szentek közé emelték.